Változás esetén a kedvezményt érvényesítő munkavállaló köteles haladéktalanul új nyilatkozatot tenni, vagy a korábbi nyilatkozatot visszavonni. Nyilatkozatminta A NAV honlapján elérhetők a javasolt (megfelelő felépítésű és tartalmú) adóelőleg-nyilatkozatminták, amelyek alapján minden igénylő elkészítheti saját adóelőleg-nyilatkozatát 2015-ben is. Az adóelőleg-nyilatkozatok kitöltési útmutatója részletezi mikor jogosult adózó az adott kedvezményre, hogyan, milyen adatokkal kell kitölteni és mire érdemes odafigyelni. Aki nem nyilatkozik év közben, az pedig csak a következő év elején, adóbevalláskor juthat hozzá a neki járó adó- és járulékkedvezményhez.
Hogyan kell érvényesíteni a járulékkedvezményt? Először egészségbiztosítási járulékként, (ez a 7%) ezen belül sorrendben természetbeni egészségbiztosítási járulékként(4%), majd pénzbeli egészségbiztosítási járulékként nem kell levonni, de amennyiben van fennmaradó összeg, akkor a fennmaradó összeg a nyugdíjjárulékot csökkenti. Hogyan kell kiszámítani az igénybe vehető járulék kedvezmény összegét? 1. Meg kell határozni hogy az Szja törvény szerint mekkora összegű családi kedvezmény illeti meg a magánszemélyt. 2. Meg kell határozni hogy mennyi az Szja-ban érvényesített családi kedvezmény összege. 3. Ezután kiszámítjuk ennek a különbözetét, és ennek az összegnek a 16%-a érvényesíthető járulékkedvezményként, akkor, ha belefér a járulék kedvezményre jogosult 7%-os egészségbiztosítási és 10%-os nyugdíjjárulékába. Ki veheti még igénybe a családi járulékkedvezményt? A családi járulékkedvezményt a biztosított egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági őstermelő is igénybe veheti. Mutatom a példát! Adott egy család ahol csak egy fő a kereső.
Természetesen a saját aláírásodról se feledkezz meg. A nyilatkozatból Te is kapsz egy példányt, amin a munkahelyed igazolja, hogy leadtad. Megőrzendő 5 évig. Orvosi igazolás a 91. nap betöltéséről Ezt az igazolást a terhestanácsadáson kell kérned, a gondozást végző orvos állítja ki. Javaslatom: készülj fel és Te magad számold ki, hogy mikor töltötted be a 91. napot. Az orvosi igazolást NEM KELL a munkáltatónak átadni, csak a nyilatkozatot kell leadnod a munkaügyön! Az orvosi igazolást Neked kell az adóbevallás elévüléséig megőrizned. Ha 2015-ben vagy várandós, akkor 2020. december 31-ig vigyázz erre a papírra. Mikortól jár a családi kedvezmény? Adókedvezmény várandósság alatt A várandósság 91. napját magába foglaló hónaptól. Kimaradó hónapok – Védd magad! Nézzünk egy konkrét esetet: a 91. napod augusztus 31-ére esik. Ekkor a törvény szerint már augusztusra is jár a kedvezmény! Egyik példa: szeptember elején bemégy a munkaügyre a kedvezményt intézni. Előfordulhat, hogy a bérszámfejtők már lezárták az augusztust és nem tudják a fizetésedhez figyelembe venni csak a következő hónaptól.
Írod, hogy 2 millió feletti volt az adóalapja (bruttó jövedelme). A családi kedvezmény, amely jár neki évi 750. 000 Ft. Tehát bőven volt annyi adóalapja, amelyre ezt érvényesíteni tudta teljes összegben. Így járulékkedvezmény már nem jár, tehát a járulékokra vonatkozó sorok Nálatok nem játszanak szerepet. 2015. 19:41 Hasznos számodra ez a válasz? 4/4 A kérdező kommentje: Igen, köszönöm a válaszokat, már rájöttem, hogy a járulékkedvezmény van odaírva és nem csak "simán" családi adókedvezmény. :-) Mert a 120. 000 Ft visszaigényelhető megjelenik a végén. :-) Kapcsolódó kérdések:
Amit még tudni kell, hogy a tavalyi évtől nemcsak a fizetendő személyi jövedelemadóból érvényesíthető a kedvezmény. Tehát ha a szülőnek nincs annyi keresete, hogy kimerítse az szja-nál a neki járó összeget, akkor a fizetendő nyugdíj- (10 százalék) és egészségbiztosítási járulékot (7 százalék) is le lehet faragni. 2016-tól abban lesz változás, hogy fokozatosan (évente 2500 forinttal) nő majd a két eltartottat nevelő családoknál a kedvezményezett eltartottanként figyelembe vehető összeg, egészen addig, amíg 2019-re a jelenlegi kedvezmény dupláját el nem éri. Így kell nyilatkozni Az adóelőleg-nyilatkozatot a munkavállaló tölti ki és adja át munkáltatónak, így már év közben érvényesíteni tudják az adókedvezményt, vagyis magasabb lehet a nettó bér. Újdonság, hogy 2015. január 1-jétől az adóelőleget megállapító munkáltató mellett a rendszeresen ismétlődő bevételt (például tiszteletdíjat, egyéb juttatást) juttató kifizetőnek is adható nyilatkozat. Ha már az első hónap bére után érvényesíteni kívánja a munkavállaló a kedvezményeket (például családi kedvezmény, személyi kedvezmény), akkor az első bérszámfejtést megelőzően kell a munkáltatónak átadnia az új évre vonatkozó adatokkal kitöltött adóelőleg-nyilatkozatokat.
Bővebb információ (Az oldal alján, a Hasznos Információk között található a részletes tájékoztató) Családi kedvezmény kalkulátor a NAV honlapján Igénybevételhez szükséges nyomtatvány A nyilatkozat a soron következő havi bérkifizetést megelőzően bármikor megtehető, módosítható. Lássunk egy példát: Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet! Ugrás az oldal tetejére