2019. évi egyesületi nyilvántartó lap letölthető a jobb oldali gomb segítségével
A közelmúlt – az utóbbi harminc év -- időszakára már jobban emlékszik mindenki. Új horgászvizekkel gyarapodtunk, az elvesztett régiek helyett. A hetvenes években két mesterséges tó született, 1974 –ben, az Ibolya tó, a Jereván lakótelepen, majd 1978 –ban, a Szalamandra tó a Sopron-Bánfalva feletti erdőben, a Tacsi- árokban. Szintén művi beavatkozás folytán jött létre -- mint zárt vízterület, miután megszüntették a patak közvetlen bevezetését a Fertő tóba -- 1980 -ban, a Rákos-patak csatorna Fertőrákosról a tóhoz kivezető közút mentén. 2001–ben került kezelésünkbe az Ikva-patak és vízrendszere (Ikva-patak az országhatártól a Hanság főcsatornáig, Kardos-ér, Arany-patak, Sós-patak, Kecske-patak, Gida-patak teljes hosszúságukban), majd 2008 –ban a Gida-pataki víztározó Harka határában, a Brand majori szőlők alatt. Néhány évig a mi kezelésünkben volt a görbehalmi, Fehér úti tó is, de a 90-es évek elején, a két egyesület közti megállapodás értelmében átadtuk a Pisztráng Horgász Egyesület kezelésébe.
Zöld Nap Egyesület Típus egyesület Alapítva 2009 Székhely Kézdivásárhely, Románia Vezetők Ráduly Attila, elnök Biró Levente, alelnök Szabó Attila, titkár Derzsi Katalin, projektmenedzser Györgyjakab Boróka, szerkesztő, tervező grafikus A Zöld Nap Egyesület weboldala A Zöld Nap Egyesület egy környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely 2009 nyarán jött létre. Az egyesület csapata ökológusból, gazdasági szakemberekből, képzőművészekből áll, de vannak köztük pedagógusok, mérnökök és szociológus is. Nincs alárendelve semmilyen más jogi személynek, működése demokratikus elvek alapján történik. Nyitott, érzékeny társulat, 17 fő taggal és 25 önkéntessel. 2019-ig több mint 1000 eseményt szerveztek. [1] Az egyesület céljai [ szerkesztés] A környezettudatos gondolkodás terjesztése. A háromszéki társadalomban tudatosítsuk, hogy az ökológiai és a társadalmi problémák kölcsönhatásban állnak egymással. A háromszéki civil öntudat építése. Annak tudatosítása a székelyföldi társadalomban, hogy a civil szervezetek szemlélet- és társadalomformáló erejükből következően sokat tehetnek az ökológiai-társadalmi problémák megoldása érdekében.
Kérjük, támogasd személyi jövedelemadód 3, 5%-ával a Zöld Nap Egyesületet Immár tizenegy éve dolgozunk azért, hogy Te is tisztább és egészségesebb környezetben élhess! A tavalyi évben is a befolyt összeget a szervezet fejlesztésére és rendezvények szervezésére fordítottuk. Ezt a Te segítségeddel tudjuk folytatni! Ha az idén is minket támogattok akkor sok sok szuper programot fogunk tudni nektek szervezni, ebben biztosak lehettek! Adóbevalláskor miért pont a Zöld Nap Egyesület mindennapi tevékenységeit érdemes segítened?! ?
Az elmúlt napokban minden nap új rekordot döntött a forint, igaz, negatívat: egyre többet kell fizetni az euróért. Szerdán megvolt a 328 forint, tegnap a 329, ma sikerült átvinni a 330 forintos árfolyamot is. Egyelőre nem látszik, hol a vége, főleg, hogy az MNB szűkszavúan csak annyit üzent, hogy nem különösebben érdekli a forint árfolyama. Akár tippelhetnénk is, meddig fog még esni a forint árfolyama, mire lépni fog valamit a jegybank. Arra is lehet fogadni, hogy elég lesz egy kis lépés, vagy mindjárt 3 százalékpontot kell emelni egyetlen este alatt, mint 2003-ban és 2008-ban. Tegyék meg tétjeiket a hozzászólásokban. 🙂 (Aztán lehet, hogy a jegybanknak lesz igaza és magától visszatalál a forint árfolyama a korábbi helyére. Igaz, a cseh jegybank éppen most emelt negyedjére kamatot, az indoklás szerint az alacsony munkanélküliség, a túl gyorsan nővő bérek és a magas ingatlanárak miatt van erre szükség. Meglátjuk majd. )
Az 1952. április 20-i tisztújító közgyűlés mindhármukat újraválasztja. A taglétszám 92 főre növekedett. Egyre gyarapodott a bérelt, ill. kezelt vízterületeink száma. Egyesületünk akkoriban a Rábának kb. 10 km-es szakaszát is bérelte és azon kívül megszerezte a nagycenki Téglás tavat és a mellette folyó Arany-patak 2, 0 km-es szaka- szának bérleti jogát is. Ugyanakkor nagy problémaként jelentkezett, hogy a Fertő tó és csatornái új keletű határvízi horgászati engedélyét nem sikerült megszerezni.
A május hónap a cisztás fibrózissal élők számára a tudatosság hónapja – a kezdeményezést az amerikai szervezet a Cystic Fibrosis Foundation-tól indult. Célja, hogy az… Segíthetsz! Támogass minket Te is! Tudtad, a Cisztás Fibrózis Magyarországon a leggyakoribb öröklődő anyagcserezavar? Minden 25. honfitársunk hordozza a megbetegedést okozó gént és minden négyezredik gyermek ezzel az elváltozással születik. A CF vagy mucoviscidozis ma még sajnos gyógyíthatatlan, egy életen át gondozást igénylő állapot. Tudj meg többet a betegségről Adószámunk: 1967-5558-1-13 Számlaszámunk: 11704021-21346785
Kezdőlap Családfakutatás - előadás 2019-07-12-én 2019. 06. 23 Szeretettel hívjuk az érdeklődőket egy érdekes, színvonalas előadásra és gyakorlati kutatásra a családfakutatás témakörében. Előadó: Eötvös György családtörténész Az előadásra előzetes bejelentkezés szükséges! Lsd. teljes bejegyzés 36. Magyarok Sokadalma program 2019. 05. 22 A 2019. június 02-i veszprémi Magyarok Sokadalma előzetes programtájékoztatója: 2019. 02. - Magyarok Sokadalma 2019. 09 Sokak örömére immár 36. alkalommal! Vásárterünkre várjuk őstermelők, kistermelők, árusok jelentkezését! Részletekért kattints a "teljes bejegyzés"-re! Videó - Magyarok Sokadalma 2018-06-03 2019. 04. 16 Rövid összefoglaló videó a 2018. júniusi veszprémi Sokadalomról. Második lépcsőfok a szakrális királysághoz 2019. 03. 10 Megjelent vitéz Vesztergám Miklós az "Első lépcsőfok a Szent Korona-tanhoz" című könyvének folytatás a "Második lépcsőfok a szakrális királysághoz" címmel. A szerző előadását hallgathatják az érdeklődők Veszprémben 2019. április 9-én, kedden 17 órától az SZMT Székházban.
Mi már nem tudjuk megtartani!! Felelős gazdit keresünk Makrélának! ❤️ Település / hely: Gyöngyös - Gyepmesteri telep - Új Nap Egyesület Telefon: 06/31-781-2162 06/31-781-3063 E-mail: ujnapegyesulet @ mancsportal. hu Név: Kira Azonosító: 1569 Státusz: Gazdikereső Frissítve: 2020. 25 - 14:09 Feltöltve: 2020. 25 - 14:08 Fajta: Keverék Név: Miki Azonosító: 1568 Státusz: Gazdikereső Frissítve: 2020. 25 - 13:48 Feltöltve: 2020. 25 - 13:46 Nem: Fiú Név: Muki Azonosító: 1567 Státusz: Gazdikereső Frissítve: 2020. 25 - 13:46 Feltöltve: 2020. 25 - 13:45 Név: Maci Azonosító: 1566 Státusz: Gazdikereső Frissítve: 2020. 28 - 12:38 Feltöltve: 2020. 25 - 13:36 Név: Roxy Azonosító: 1565 Státusz: Gazdikereső Frissítve: 2020. 25 - 13:35 Feltöltve: 2020. 25 - 13:35 Név: Rotika Azonosító: 1564 Státusz: Gazdikereső Frissítve: 2020. 25 - 13:33 Feltöltve: 2020. 25 - 13:31 Név: Ferdi Azonosító: 1562 Státusz: Gazdikereső Frissítve: 2020. 25 - 13:29 Feltöltve: 2020. 25 - 13:27 Név: Rebi Azonosító: 1561 Státusz: Gazdikereső Frissítve: 2020.
�ram-, g�z-, v�zell�t�s, csatorna-szolg�ltat�s, temet�fenntart�s, parkol��zemeltet�s, t�vh�szolg�ltat�s, gyepmesteri telep: szolg�ltat�k telefonsz�mai. �ramszolg�ltat�s: �M�SZ Gy�ngy�s: 3200, Puskin �t 3. Nyitva tart�s: G�zszolg�ltat�s Főg�z - Szem�lyes �gyf�lszolg�lati iroda: Gy�ngy�s, P�ter Kiss Szal�z �t 9-11 telefon: 06-40-474-474 G�zsziv�rg�s �s �zemzavar bejelent�se (0-24): 06 (80) 300-300 �ltal�nos �gyf�lszolg�lat: 06 (1) 474-9999; 06-20-474-9999; 06-30-474-9999 06-70-474-9999 web: V�zszolg�ltat�s, szennyv�z- �s csapad�kcsatorna �zemeltet�s Heves megyei V�zm� Zrt. Gy�ngy�si fogyaszt�i iroda 3200 Gy�ngy�s, Katona J�zsef u. 6. K�zpont: 37/311-038 Hibabejelent�s: 37/313-608 Fogyaszt�i iroda: 37/313-499 Fax: 37/311-451 E-mail c�m: Nyitva tart�s: H: 7:00 - 18:00 K-Cs: 7:00 - 15:00 P: 7:00-13:00 web: Szem�tsz�ll�t�s NHSZ Gy�ngy�si Hullad�kkezel� Nonprofit Korl�tolt Felel�ss�g� T�rsas�g 3200 Gy�ngy�s Keny�rgy�r �t 19. Tel. : 37/ 311-894 E-mail: �gyf�lszolg�lat nyitvatart�s: H: 8:00 - 16:00; K: 8:00 - 16:00; Sze: 8:00 - 20:00; Cs: -; P: 8:00 - 16:00; Temet�fenntart�s, t�vh�szolg�ltat�s: V�rosgondoz�si Zrt.