Ajándéktárgyak Horvátországból Mindannyiunk számára ismerős a jelenet, amikor a nyaralásról hazatérvén alig tudjuk bezárni bőröndjeinket. Először kész szenvedésnek tűnik az óriási csomagok cipelése, de végső soron fáradtságunk többszörösen megtérül majd, amikor tárgyi, és kevésbé kézzelfogható emlékeinket megosztjuk barátainkkal és családunkkal. Minden helynek megvannak a maga hagyományai, életmódja, illatai és ízei, melyek örökre bevésik magukat az emlékezetbe. Közhelyes, sorozatgyártású ajándéktárgyakkal nehezen tudjuk "visszavarázsolni" a hely különlegességét oly módon ahogyan azt a nyaralás során megéltük. Így most szeretnénk bemutatni más, kézzel készített ajándéktárgyakat Horvátországból. Velük hazaviheti Horvátország egy darabját, emlékeztetőül azokra a pillanatokra, melyek felejthetetlenné tették nyaralását. Pagi csipke – A kézzel készített csipke Pag-sziget különlegessége. Már a történelmi időkben nagyra értékelték, amikor is az európai nemesség ruháját díszítette. Pagra látogatva bizonyára találkozik majd helyi asszonyokkal, akik az utcán nagy gondossággal készítik a finom csipkét, így támogatva a sziget ősi kézművességét.
A III. kerületi, Pünkösdfürdő utcai Metrodom Young egy minden szempontból egyedi társasház, amely az első önálló otthonukba költöző főiskolások, egyetemisták és pályakezdő fiatalok számára épült. A Metrodom Young egy, Magyarországon különlegesnek számító lakóház-koncepciót képvisel, a szolgáltatói társasházat. A ház igényesen berendezett közösségi területein a lakók rengeteg szolgáltatást vehetnek igénybe, a külső és belső sportpályáktól a szaunákon át a mosodáig. A Metrodom Young ezáltal olyan lakókörnyezetet és életminőséget biztosít a tulajdonosoknak és bérlőknek, mellyel messze kiemelkedik a szokványos lakóházak közül. A két, tízemeletes épületben összesen 257 lakás található, nagyjából fele-fele arányban garzonok és kompakt másfél szobásak. Mindkét épületben két-két lépcsőház és két-két lift áll a lakók rendelkezésére. Minden lakáshoz tartozik erkély, a földszinten lévők a terasz mellett kis magánkerttel is rendelkeznek. Az épületek olyan karakteres, egyedi külsőt kaptak, amely kiemeli a Metrodom Young-ot a gyakran jellegtelen új építésű házak közül.
S Z Ű C S K I T T I S (2) | Z (1) | Ű (1) | C (1) | K (1) | I (2) | T (2) | A fenti karakterekből összerakható magyar szavak: CISZ, IS, ISZIK, ITT, KI, KICSI, KIS, KIŰZ, SITT, SZ, SZŰCS, SZŰK, TI, TISZT, TŰ, TŰZ, ŰZ, Talált szavak száma: 17. A leghosszabb szó 5 karakteres. Még egy kis statisztika (folyamatban): Ha megvizsgáljuk a Szűcs Kitti név karaktereit, meglátjuk hogy nevében összesen tíz karakter található, ebből 1 olyan karakter van ami nem írható le angol ABC betűivel (angolul KITTI SZUCS).