Hogy kinek mi jut, eddig csak a szerencsétől függ. De a négyből csak kettőt kötelesek megtartani, kettőt (akár a hosszút is) eldobhatnak - ezek ki is kerülnek a játékból. Dönthetünk persze úgy is, hogy mind a négyet megtartjuk. Hogy miért fontos ez a döntés? Mert ahogy építjük a szakaszokat, elképzelhető, hogy vetélytársaink saját színű vagonjaikkal jócskán megnehezítik, sőt elzárják a lehetőséget egy-egy útvonal megépítése elől. És a játék végén megmaradt menetjegyek bizony mínusz pontokat jelentenek… Ráadásul annyit, amennyi a kártyán áll, ugyanis a feladatok, hosszuktól és bonyolultságuktól függően, különböző mennyiségű pontot adnak. Második probléma: a szükséges színű vagonok beszerzése. A játék elején mindenki számára osztanunk kell négy vagonkártyát. A többit húzópakliként a tábla mellé tesszük, és a legfelső ötöt felcsapjuk. A soron lévő játékos ebből az ötből választhat kettőt. Vagy a pakli tetejéről kettőt (ezeket persze látatlanban). Vagy egyet innen, egyet onnan. Ha viszont mozdonyt választunk a felfordított öt lap közül, több kártyát nem húzhatunk.
Igen, angol neve van a társasjátéknak. Lefordíthatatlan szójáték, amely egyszerre jelenthet menetjegyet és mehetnéket, leküzdhetetlen vágyat arra, hogy kiszabaduljunk egy kényelmetlen helyzetből (a dalt köszönjük a Beatlesnek). Valami ilyesmiről van szó a játékban is: vasútvonalakat kell megépítsünk "menetjegyek", azaz feladatkártyák alapján, miközben el kell kerüljük azt, hogy társaink ölelő vasútvonalai bezárjanak minket… Keresztül-kasul a századfordulós Európán Azt, hogy a színes térképen hova építhetünk útvonalat (vegyük most Európát elsőként), a városok között húzódó téglalapsorok színe határozza meg. Nyolc színben pompáznak ezek a vonalak, kilencediknek a szürkét látjuk még. A tábla mellett találunk egy pakli vonatkártyát, rajtuk egy-egy vagonnal. Ezek a lapok ugyanolyan színűek lehetnek, mint az útvonalak, szürke nincs, van viszont mozdony, ami szivárványszínű. Útvonalat ugyanis csak úgy építhetünk, ha van ugyanannyi ugyanolyan színű kártya a birtokunkban, mint ahány és amilyen színű téglalapból áll a szakasz.
Mindenkinek szívből ajánlom! faraffa | Bár a játékszabály szerint hárman érdemes legalább játszani, két embernek is nagyon élvezetes. Négy-öt játékossal pedig már igazi kihívás a vasútvonalak kiépítése. Pörgős, izgalmas játék. Maró Andrea | Jó játék az egész családnak! Ingyenes szállítás 25. 000 Ft felett! Házhozszállítás Futárszolgálattal 10. 000-24. 999 Ft-ig ---> 990, -Ft 0-9. 999 Ft-ig ---> 1190, -Ft Pick Pack Pont ---> 990, -Ft Személyes átvétel ---> Játékboltunkban (1165 Bp., Veres Péter út 99. ) Gyors és biztonságos online fizetés Neked ajánlott játékok
A Ticket to Ride Europe - vasúti társasjáték kellemesen összetett és mély élményt kínál, miközben játékmenetét pár perc alatt könnyedén elsajátíthatják a kicsik és a nagyok egyaránt, így ideális választás családok számára is. A társas segítségével a gyerekek nem csak megismerhetik Európa földrajzát, hanem igencsak hasznos lexikális tudást is szereznek, de fejleszthetik vele taktikai- és problémamegoldó képességüket is. Így is ismerheti: Ticket to Ride Europe vasúti társasjáték, TickettoRideEuropevasútitársasjáték, Ticket to Ride Europe vasúti társasjáték, TickettoRideEurope-vasútitársasjáték
Így mindenkinek van egy utolsó lehetősége, hogy megépítse még meg nem épített szakaszait (ha egy elkészül, nem kell bejelenteni! ). Ez azért fontos, mert ahogy mondtuk, a nyakunkon maradó feladatok mínuszt jelentenek. Persze a teljesítettek plusz pontjait hozzáadjuk a megépített vonatszakaszok pontszámához, és ha maradt állomás a kezünkben, ezekért is kapunk 4-4 pontot. Ha ráadásul nekünk sikerült a leghosszabb egybefüggő vasútvonalat létrehoznunk, további tíz pont a jutalmunk. Miért éppen Európa? Olyan széles e világ! Aki ismeri a játékot, tudja, hogy az Európa egy évvel később jelent meg, mint az eredeti játék, ami az Egyesült Államok területén játszódik. Európa mégis nagyobb népszerűségnek örvend, és ez két extra dolognak köszönhető: a kompoknak és az alagutaknak. Mindkettőt speciális szabályok szerint lehet megépíteni (a kompokhoz mozdony is kell, míg az alagutak fúrása veszélyes: elképzelhető, hogy a tervezettnél több vagonnal kell fizetnünk érte). De nem kell aggódnunk: akinek beindul a fantáziája, nem kell sínpárépítési lázát erre a két kontinensre korlátoznia!
Termék információk Ki járja be hamarabb Európa nagyvárosait vonaton? A Ticket to Ride Europe társasjáték során a játékosok vonattársaságok tulajdonosai, akik próbálnak minél több pénzt bezsebelni! A városok között London, Edinburgh, Konstantinápoly, Berlin és természetesen Budapest is szerepel, lehetőleg minél több vasútvonalat végig kell járni, ki kell használni. A Ticket to Ride Europe társasjáték megegyezik az Egyesült Államok változattal, viszont itt a vasútpályákat alagutak és csatornák is tarkítják, izgalmasabbá téve a játékot! A Ticket to Ride Europe társasjáték tartalma: 1 játéktábla, 15 vasútállomás, 240 vagon, 110 vagonkártya, 46 menetjegy-kártya, 5 pontjelző, játékszabály.